Néha elég egy kis figyelem
Azt tapasztalom, hogy ha kimondom, már jobb egy fokkal és oldódik a feszültség. Ez az első lépés. Ha megléped, innen már együtt megyünk. Kísérlek az úton.

A kapcsolódás lehet egyszerre szabad és biztonságos.
Az önismereti ülésen
- támaszkodhatsz valakire, amikor padlón vagy
- szemtől szemben elmondhatod és én meghallgatlak
- lehetsz, az aki lenni akar, álarcok nélkül
- figyelmet kapsz
- a beszélgetések által tudatosítod, leleplezed, mi történik benned
- az érzelmeidet megtanulod felismerni (testi érzet szintjén is), megengeded őket és megéled; együtt átdolgozzuk én pedig ebben folyamatosan kísérlek, és fogom a kezed
- megtapasztalod milyen amikor figyelnek rád, megértik a problémád, látva és elfogadva vagy.
Szia, Ildi vagyok. Tudom milyen az, amikor kapcsolódnál miközben félsz is tőle. És még magányosnak is érzed magad
Én magamat okoltam, hogy biztosan velem van a baj. Hisz vannak körülöttem. Párhuzamosan ezzel, jól elvagyok magammal, mert akkor tuti nem szól bele senki. És ez hullámzik bennem: “mennék is, meg nem is”.
Nagyon fárasztó ez a folyamatos őrlődés. Aztán az önismereti utamon megértettem, hogy így működöm mióta világ a világ, és ezt gyerekkoromban építettem ki védelemként. Ide menekülök vissza, ha forró a talaj a lábam alatt. Mert ezt ismerem.
És ez tök OK.
Ami szolgált régen, az ma már sok esetben akadályoz. Így, hogy ezt felismertem már dönthettem úgy, hogy ok, akkor próbálhatnám másképp is.
Itt tartok most, hogy próbálkozom. Megyek előre. Egyáltalán nem könnyű és fájdalommentes. Néha nagyon ijesztő is. Azt látom, hogy erre vezet az út, ami nagyon megéri. Ahogy mesterem mondta ” a belső fejlődés az önmegismerés, nem az önleküzdés”.
Ahogy veszem az “akadályokat”, úgy leszek erősebb, felszabadultabb, megkockáztatom talán bölcsebb is. És ön(én)-magam.
Ahogy én alakulok úgy változik a világ is körülöttem. Új emberek érkeznek, régiek mennek és már ezzel is rendben vagyok.

Velem dolgozva megérezheted, hogyan kerülj közel másokhoz miközben nem veszíted el a kapcsolatot magaddal.
Nem kész receptet kapsz, hanem egy olyan kapcsolódási mintát, amiben fokozatosan új élményed lesz önmagadról. Lehet őszintének lenni, lehet kapcsolódni, és lehet közben szabadnak maradni.
Így tudunk együtt dolgozni

Egyéni kísérés
Témák:
- magány
- halogatás
- szorongás
- határok
- perfekcionizmus
- önbecsülés, önbizalom

Önismereti csoportfolyamat
Magányom megszelidítése
Mi lenne, ha nem megszabadulni akarnánk ettől az állapottól? Hogyan tekinthetünk a magány tapasztalatára erőforrásként? Mit ad nekünk? Ezt járjuk körbe a hat alkalom során.
6 alkalmas önismereti csoport 2026.09.22-től, kéthetente keddenként.
Írások önismeret témában, ha az elköteleződés előtt még olvasgatnál
-

Láthatatlanság és magány
Sokáig az volt a megélésem, hogy láthatatlan vagyok. Hiába “küzdök”, hogy valaki vegyen már észre, átlatszó maradtam. Ehhez társult az elszigeteltség érzete is. Hol az én törzsem, akikhez tartozom?
-

Kitartás, halogatás és minden, amit a sportolás megmutatott magamról
A sportról akartam írni, jobban mondva a rendszeres mozgásról. Másképp. Inkább az önismeret oldaláról megközelítve. Arról, hogy az évek során kiderült, hogy a sport számomra nem csak a mozgásról szól. Sok mindent megtudtam közben magamról. Például azt, hogy meglepően jól bírom a monotonitást. Hogy a lendület nem tart örökké. És hogy újrakezdeni sokkal nehezebb, mint
